Váltson dízelmotorról akkumulátorra!

A világ egyre inkább a fenntarthatóság és a környezetvédelem felé fordul, ezért az akkumulátoros gépek mind nagyobb teret szereznek a hagyományos dízel meghajtásúakkal szemben. A Versalift lehetővé tette, hogy akkumulátorról lehessen üzemeltetni minden furgonra szerelt emelőkosarát.

Az elektromos meghajtásnak három nagy előnye:

  • csendes működés,
  • környezetbarát,
  • alacsony üzemelési költsége

ISMERTETŐ

A hibrid vagy akkumulátoros rendszer környezetbarát alternatívája a kosaras autóknak, amelyeket kizárólag a jármű dízelmotorja működtet. Az elektromos motor jelentősen csökkenti a zajt és kiküszöböli a dízelmotorok CO2-kibocsátását, mivel munka közben le van állítva és a munka szinte hangtalanul, környezetszennyezés nélkül végezhető. Különféle hibridrendszereket kínál a VERSALIFT furgonokhoz, pickupokhoz és teherautókhoz egyaránt, 12 és 48 voltos változatban lítium-ion vagy AGM akkumulátorokkal.

Az akkumulátor táplált elektromos meghajtású gépek használata számos előnnyel jár, amelyek közvetlen hatással vannak mind a felhasználók, mind pedig a környezet számára.

Először is, a csendes működés jellemző rájuk, így minimalizálják a zaj- és vibrációs szinteket. Ez különösen fontos, ha olyan területeken használja a gépet, ahol a zajszint korlátozása kritikus szerepet játszik, például városi környezetben vagy lakóövezetekben.

Másodszor, az elektromos meghajtású gépek teljes mértékben károsanyag-kibocsátásmentesek, ami hozzájárul a levegő tisztaságának megőrzéséhez. Az elektromos meghajtású gépek nem bocsátanak ki káros anyagokat, mint például a dízelüzemű társaik, ezáltal csökkentve a légszennyezést és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Az ilyen gépek használata lehetővé teszi a fenntarthatóbb és környezettudatosabb munkavégzést, amely elősegíti az egészségesebb és tisztább jövőt.

Harmadszor, az akkumulátoros meghajtású gépek gazdaságosabbak is lehetnek hosszú távon. Bár a kezdeti költségek magasabbak, az elektromos gépek működési költségei jelentősen alacsonyabbak a hagyományos dízelüzemű gépekhez képest. Válassza az akkumulátoros meghajtású gépeket, és tapasztalja meg a modern technológia előnyeit a dízel meghajtású gépekkel szemben. Csatlakozzon a zöld forradalomhoz és segítsen csökkenteni a környezeti terhelést, miközben hatékonyan és csendesen végzi munkáját. Az akkumulátorról táplált elektromos meghajtású gépek új korszakot nyitnak a munkavégzésben és hozzájárulnak a fenntarthatóbb jövőhöz.

Szerző: Versalift | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Megérkezett a Mikulás

VERSALIFT Karácsony

Természetesen a Mikulás is a Versaliftet választotta, hogy felemelkedjen a tetőre és lemásszon a kéményem 😄 karácsonykor, mert sokkal egyszerűbb és biztonságosabb, mint 8 rénszarvassal húzott szánnal leparkolni a tetőn!

Itt a Versalift otthonában, a Dániai Farsø-ben, a helyi Mikulás bérelt egy VERSALIFT VTX kosaras autót, hogy segítsen meggyújtani a város nagy karácsonyfájának lámpáit a gyerekek legnagyobb örömére.

Minden kicsiknek és nagynak varázslatos decembert kívánunk!

Boldog december 1-jét! 🎅🎄🎁

www.linkedin.com

Szerző: Versalift | Közzétéve: telt el a közzététel óta
Versalift

Unimogra szerelt szigetelt Versalift

A UK Power Networks új Versaliftje

A UK Power Network energiaszolgáltató cég megrendelt hat darab Versalift VST-40-MHI típusú, Mercedes Unimog alvázra szerelt személyemelőt.
A VST-40-MHI egy csukló gémes szerkezet, amelyből a felső teleszkóposan kitolható, ami két üvegszállal megerősített 46 kV-ig szigetelő műgyanta résszel van ellátva. A gép munkamagassága 14,85 méter, az oldalkinyúlása 8,5 méter és a kosár teherbírása 455 kg, két főre méretezve.

Az UK Power Networks új Versaliftje

Versalift

Az Unimog U530 állandó összkerékhajtással, nagy hasmagassággal, portál tengelyekkel és tengelyenkénti differenciálzárral biztosítja a legnehezebben megközelíthető helyek elérését is. A piacon elérhető legnagyobb, mezőgazdaságban is használt abroncsokkal szerelve (Michelin 495/70 R24). A Central Tyre Inflation (CTI) technológiának köszönhetően a jármű vezetője laza talajon (amikor a tapadási felület nem elegendő a tovább haladáshoz) a vezetőfülkéből csökkenteni tudja az abroncs nyomást, így nagyobb tapadást érhet el. Mikor erre már nincs szüksége (pl.: visszatért a jármű az aszfaltra) ugyanígy a vezetőfülkéből visszaemelheti a guminyomást a normál értékre és így akár 90km/h csúcssebesség elérésére is képes.

Az új Versalift/Unimog légvezetékek javítására és cseréjére fogják használni
Egyéb felszerelései, mint például a munkalámpák, megkülönböztető fényjelzések vagy a zárható szekrények (amik akár fűthetők is) segítik a munkát. Az új egységeket az elektromos légvezeték hálózat karbantartására és cseréjére fogják használni a kelet- és délkelet angliai vidéken.
Az új járművek 15 éves modelleket cserélnek le a cég flottájában

Cliff Allender a járművekért felelős vezető elmondta: „Ezek a berendezések napi szinten használatban lesznek a területünkön, ami kelet Angliától egészen a déli partig húzódik. Fa oszlopokon légvezetékek karbantartására fogjuk használni őket. Több ilyen oszlop távol eső és nehezen elérhető terepen található, de hála az Unimog fantasztikus terepjáró képességeinek bárhová eljutunk, bármikor a legzordabb időjárási körülmények között is. Az extra munkalámpák és a fűthető szekrények amiket a terepen dolgozó csapatunkkal való egyeztetések után választottunk, nagy segítségükre lesz, ha éjszaka vagy rossz időben kell kivonulniuk”

A UK Power Networks 8,3 millió háztartási és kereskedelmi ingatlan áramellátásáért felelős Cambridgeshireben, Bedfordshireben, Hertfordshireben, Buckinghamshire egyes részein, Essexben, Norfolkban, Suffolkban, Kentben, Surreyben és Sussexben úgy mint Londonban is.

forrás: https://vertikal.net/en/news/story/38832/insulated-versalifts-on-unimog?acceptCookies=1

Szerző: Versalift | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A Versalift az 1000. Dániában gyártott, új tervezésű MMÁ elkészítését ünnepli

2021, január 21.
A Versalift az 1000. Dániában gyártott, új tervezésű MMÁ elkészítését ünnepli. Ez egy akkora teljesítmény, hogy kétszer is elérné a Mount Everest tetejét, ha az 1000 szerelőkosaras autót magasságát összeadjuk.

A dániai Versalift elszántan és hatékonyan követte az eltervezett stratégiát és lenyűgöző gyorsasággal érte el az új kivitel az 1000. darabot. Az éves termelés Dániában kevesebb mint három év alatt tízszeresére nőtt. Az erős szervezeti alapok és a növekedésre váró létesítmények biztató kilátások a Versalift jövőjére.

Három év alatt 1000 darab extra emelő legyártása elkötelezettséget, innovációt és kemény munkát igényel. Az egész a VTL-sorozattal kezdődött. A Versalift az iparág határait feszegetve, az európai piac számára a lehető legjobb járműre szerel kosarast tervezte.

Még 2018 áprilisában mutatkozott be egy vadonatúj, az európai piac igényeinek megfelelő terméksorozat (VTL*). Az eredmény egy vadonatúj, könnyű, kitolható gémes kosaras-sorozat furgonra, alvázas kishaszonjárművekre és pickupokra, amelyek normál B kategóriás jogosítvánnyal vezethetők.

Új terméksorozatok következtek (VDTL és VTM), és ezek gyorsan hatalmas sikert arattak. Az európai piacra szabott új kivitelek jól mutatják a Versalift egyedi képességeit.

Dániában az MMÁ gyártása hihetetlen sebességgel fejlődött, és a növekedés több mint 50 új munkahelyet teremtett Dánia egy kis régiójában. A Franciaországban és az Egyesült Királyságban elért sikerek is nagyban hozzájárultak a mérföldkő eléréséhez. A franciaországi és az egyesült királyságbeli gyárak végzik a Dániában gyártott emelők járműre szerelését, amelyeket aztán a saját piacukon értékesítenek.

Kim Bach, a Versalift Denmark vezérigazgatója elmondta:

„Az eddigi út és siker elképesztő volt. A VTL/VDTL/VTM termékcsalád továbbra is hatalmas növekedési potenciállal rendelkezik Európában és bizonyos azon kívüli országokban is. Folytatjuk a termékcsalád fejlesztését, a vásárlói igényekre, a minőségre és a TCO-ra összpontosítva. Mint mindig, most is meghallgatjuk ügyfeleinket, és fejlesztjük termékeinket, hogy megfeleljenek a naprakész piaci követelményeknek.”

Forrás: https://versaliftinternational.com/versalift-reaches-golden-milestone/

Szerző: Versalift | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A Time Manufacturing Company felvásárolta a Ruthmann vállalatot

A Time Manufacturing Company felvásárolta a Ruthmann vállalatot, beleértve a Ruthmann, Steiger, Ecoline és Bluelift márkákat
január 6. – Waco, Texas –

A Time Manufacturing Company („Time”) megállapodott a Ruthmann, a németországi székhelyű emelőgép-gyártó cég felvásárlásáról. A Time egy nemzetközi szerelőkosár gyártó és forgalmazó elsősorban az elektromos közművek, a távközlés, az infrastruktúra és az erdészeti szektor számára. A TIME számos márkán keresztül jut el a piacra, beleértve a Versalift kosaras járműveket és oszlop szerelő és állító berendezéseket, az Aspen Aerials hídvizsgálót és a BrandFX üvegszálas teherautó-karosszériákat.

A németországi Gescher-Hochmoorban székhellyel rendelkező Ruthmann hosszú múltra tekint vissza a kiváló minőségű, teherautóra szerelt emelőkosarak gyártásában Európában, amelyek Ruthmann, Steiger, Ecoline és Bluelift márkanév alatt kerülnek piacra.

Forrás: https://versaliftinternational.com/time-manufacturing-company-to-acquire-ruthmann-including-ruthmann-steiger-ecoline-and-bluelift-brands/

Szerző: Versalift | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Új kompakt emelő a Versalift-től!

Go anywhere

Lift your business with VersaliftFeatured product VDTL155-F pick-up⭐ 15.5 m working height⭐ Compact, light and remarkable payload⭐ Ford Ranger Pick-up for parks and off roadMore detalis here👉https://versaliftinternational.com/product/vdtl155-fz-ford-ranger-pickup/

Közzétette: Versalift International – 2020. július 7., kedd

Ford Ranger terepjáróra felszerelt 15,5 m munkamagasságú két személyes berendezés

VDTL-155-FZ

Szinte bárhol használhatja, keskeny utakon, parkokban vagy terepen is. 230 kg terheléssel 5,8 m, 120 kilogrammal közel 8 méteres oldalkinyúlással rendelkezik. A munkakosár 1000 V szigeteltségű.

Gondolj ránk, ha valamit el akarsz érni!

Szerző: Versalift | Közzétéve: telt el a közzététel óta
Gépkezelői

Megszűnik a gépkezelő képzés jelenlegi formája

A Kormány módosította az Országos Képzési Jegyzéket (229/2019. Kormány rendelet) és a megszerezhető szakmák számát 573-ről 171-re szűkítette. Az új jegyzékben az építő és anyagmozgató gépekkel kapcsolatos szakmákból, csak az „építő-, szállító- és munkagép-szerelő” maradt meg. Tehát megszűnik a kosaras gépkocsik kezeléséhez szükséges „emelőgépkezelő (kivéve targonca)” OKJ szakma is.

A folytatásról még nincs döntés, de tanfolyamokat 2020 december 31-ig még lehet indítani és bizonyítványt lehet szerezni, ha 2022 december 31-ig sikeres vizsgát tesznek.  

Szerző: Versalift | Közzétéve: telt el a közzététel óta